Aktuális
A Magyar Ökomenikus Segélyszervezet
(MÖSZ) idei évben is részt vesz a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
által kiírt EU Élelmiszersegély-programban.
Egyesületünk a MÖSZ
közreműködőjeként, hasonlóan a korábbi években megszokottak szerint ez évben is
részt kíván venni a programban.
Az
Élelmiszersegély-programban
történő részvétel feltétele, egy
közreműködői (alvállalkozói) szerződés
megkötése. A szerződés
megkötéséhez adatokat kell szolgáltatnunk.
Kérem azon Szentendrei lakcímmel
rendelkező tagjainkat, akik igényt tartanak a tartós élelmiszeradományra február
10-ig emailban küldjék el igényüket az alábbiak szerint:
1; Családtagok nevei:
2; Lakcím: (irányítószám, település, utca, házszám,
emelet ajtó)
A szentendrei lakcímet, valamint az
egy háztartásban élő családtagok
számát lakcímkártyával
igazolni kell, ezért kérem, hogy legkésőbb az
adomány
megérkezéséig a család minden tagja
lakcímkártyájának mindkét
oldalát egy lapra
fénymásolva, vagy szkennelve emailban csatolmányként jpg, pdf formátumban
eljutatni szíveskedjetek. Akinek gondod okoz a fénymásolás, illetve szkennelés
az itt megoldható.
További
feltétel, hogy egy-egy család
csak egy osztószervezettől részesülhet
adományban e program keretében.
Egyesületünkkel párhuzamosan a szentendrei
önkormányzat is végez adományosztást
a nem nagycsaládos rászorultak körében.
Nem szentendrei lakcímmel rendelkezők
a helyi önkormányzatoknál érdeklődhetnek, hogy ott ki az osztó szervezet.
A
MÖSZ-nél, illetve a
Vidékfejlesztési Minisztériumban az
adományban részesült családok adatai
összevetésre kerülnek, könnyen kibukik ha valaki
több helyről is felvette az
adományt és ez különféle
szankcióval jár nem csak a család, de az
osztó
szervezet (egyesületünk) számára is.
A
termékkör az előző évihez hasonló,
a lebonyolítás várhatóan idén is
két fordulóban fog megtörténni, az előző
évekhez hasonló formában májusban és
novemberben.
Aki a fent jelzett hatáidőig nem jelzi igényét annak sajnos nem részesülhet adományban.
KF.